2017. február 23., csütörtök

Referenciák





Erika a menyasszony (40+)

Az egyik legkedvesebb vendégem volt Erika, akitől az a megtisztelő kérés érkezett felém, hogy vállaljam el esküvőjére való fogyasztását és formálást.
Sikeres volt a közös munkánk és kihívással teli, hiszen az Ő korosztályával ez idáig nem dolgoztam és rövid volt az időnk is a nagy alakításra. Erikával és még egy kedves Kollégájával dolgoztam együtt heti egy személyi edzés keretében és a csoportos óráimra is eljártak rendszeresen, ami nagyon segítette az eredményességet.  Az edzéseket nagyon figyelmesen fokozatosság elve mentén kellett felépíteni, hiszen semmilyen sportelőélete nem volt a kliensemnek. Egészségére főként a csípő és has körméretei jelentették a legnagyobb kockázatot. Elérhető célokat tűztünk ki, több területen is szükséges volt a beavatkozás.

Erika étkezési naplót vezetett a program ideje alatt, melyet naponta vagy kétnaponta küldött ellenőrzésre, ezáltal alakítottunk ki közösen egy tartható és egészségesebb tápanyag-dúsabb étkezést. Az étkezések átütemezése beállítása volt a legnagyobb kihívás a számomra. Egyáltalán nem volt kielégítő. Erika pont, hogy kevesebbet evett, mint amire alapjáraton szüksége volt és az étkezések tápanyag tartalma is szegényes volt. Emellett rengeteg ételt nem fogyasztott, mert vagy nem szeretett vagy érzékeny volt rá, így egyhangúvá váltak a menük.

Kezdetben késő délután járt hozzám a Köredzéseimre, majd korai edzéseket tudtunk vállalni együtt és bár nem könnyen, de sikerült a heti rendszeres sportot beépíteni a hétköznapok zsúfoltságába. Egy hős volt Erika, hiszen átlag napi 4-5 órákat aludt kezdetben. A sport ebben is segített.
Hatalmas erőfeszítésekkel, de nagyon sokat alakult a Menyasszony. Mivel izomfejlesztés is volt a célunk, kilóban nem sokat, de centiben annál többet varázsoltunk le közös erővel. A program sikeres lett.  3 kg fogyás mellett a mell körméretből 4,5 cm, derékból 2.5 cm hasból, 7 cm, csípőből szintén 7 cm és minden más területről 1,5 cm került le.
Erika motivációja ugyan meghatározó volt, de elhatározással és kitartással látható, hogy a 40+ korosztály is rengeteget alakulhat! Nagyon jó tapasztalatot kaptam a közös munkánkból és egy igazi, őszinte barátot az Úrtól. Úgy vélem Én sokkal többet nyertem, mint amit edzőként tapasztalatban szerezhettem. Erika jósága, kedvessége engem is jobb emberré tett.




2013.05. kezdő súly 63.8 kg, magasság 158 cm




2013.09. 60,5 kg Íme a boldog Feleség:)

 Erika tollából:
Első volt az elhatározás, hogy az íróasztal mellett végzett munka, igenis „megkövetel” egy kis rendszeres testmozgást. Elérkezettnek láttam az időt ahhoz is, hogy pár kilótól megszabaduljak.

Akadt egy másik motiváció is.Nem titkolt vágyam volt, hogy esküvőre készülvén a lehető legjobb formába kerüljek a nagy napra. Timi segítségével sikerült! J

Először egy kis kávézóban találkoztunk, megbeszéltük „honnan hová” szeretnék eljutni. Szó esett az étkezésről, hogy fontos a napi ötszöri étkezés és természetesen nem mindegy hogy mit és mikor. Az elején nagyon nehéz volt megszokni, de már évek óta sikerül betartanom.

Hetente 3x edzettünk (köredzés), több korosztály is részt vett az óráin. Itt megemlítem, hogy a „40+” -hoz tartozom. Timi külön figyelmet fordított az életkoromra, esetleges korábbi vagy aktuális sérülésre. Mindig jókedvű óráink voltak, ami a lelkünkre is jó hatással bírt. Személy szerint nekem nagyon jól esett a bíztatása, dicsérete még akkor is, ha éreztem, nem feltétlenül tökéletes gyakorlatot hajtottam végre.

Havonta mértük a centiket és a kilókat, hatékony volt a közös munkánk.

Jó szívvel ajánlom Őt, válasszátok Timit edzőnek! J

ZSANKA 20+

Zsanka hosszú megfontolás után és mivel kedvet kapott az edzéshez a mozgáshoz csatlakozott a Köredzős csoportomba. Az egyik legrugalmasabb vendégem volt. Nagyon könnyű volt vele dolgozni. Igazi álomkliens, tudjátok aki mindent megcsinál és úgy ahogy kéred. Nincs kifogás, mindig ott van időben és végigharcolja az edzést minden alkalommal. Zsankának kb. kifogástalan alakja volt, ő igazából a lustaságot akarta felszámolni, állóképességet akart szerezni és izmot! Tudom, hogy jelenleg is jár edzeni és táncol, nem hagyta abba a mozgást, láthattam csodaszép Menyasszonyként is. Minden edzőnek kívánok sok ilyen embert munkája során.

Sziasztok,
néhány hónapig volt szerencsém Timihez edzésre járni, eleinte kisebb csoportban később pedig kettesben a szabadban folyt a tréning. Nálam az elsődleges cél az volt hogy egy hosszú (7 év) mozgás nélküli időszak után ismételten visszanyerjem a kedvet a mozgáshoz és ne fulladjak meg ha fel kell mennem gyalog a harmadik emeletre. Tehát elsősorban az állóképességemet fejlesztette futás és köredzés segítségével. A kezdeti nehézségeket (korán kelés, motiválatlanság a teljesíthetetlennek tűnő feladatok miatt, stb.) nem volt egyszerű leküzdeni, eleinte például az motivált az indulásra, hogy Timi ott vár a Margit-szigeten és ha nem megyek, akkor ő egyedül futkos majd körbe, körbe. Aztán néhány alkalom (kb. 10) után már fel tudtam kelni, sőt a biológiai órám magától megszólalt, hogy EDZÉS! Aztán a teljesíthetetlen gyakorlatokat is sikerült abszolválnom, ez pedig motivációt adott a folytatáshoz, sőt, ezután mindig kíváncsian vártam az újabb feladatokat. Tehát lassan nem más külső okok (Timi ideje) motiváltak, hanem eljutottam arra a szintre, hogy magam  miatt megyek edzésre. Ezután pedig lehetett további célokat kitűzni pl. izomszerzés, erőfejlesztés. Timi sokat segített abban, hogy a gyakorlatokat helyesen végezzem, nagyon figyelt arra, hogy legyen sikerélményem és nem utolsó sorban fontos volt neki az is, hogy jó hangulatban teljen az óra. A kollégáim visszajelzései alapján azokon a  napokon, amikor edzettem sokkal mosolygósabb, elégedettebb voltam, mint általában. Sajnos Timi költözése miatt már nem tudjuk megoldani a közös edzéseket, de azóta is heti két alkalommal járok edzésre, egyszer pedig táncolni, és az idei tervem, hogy a biciklimet is többször fogom használni. Összefoglalva tehát azt tudom elmondani, hogy nagyon élveztem és szerettem az edzéseket és a Timivel való edzések során döbbentem rá arra, hogy mennyire más az embernek a közérzete ha mozog. Timit pedig jó szívvel ajánlom mindenkinek.

Zsanka


B-vel-a kezdetek kezdetén

Egészen a saját átalakulásom kezdeteinél ismerkedtem össze B-vel. Sokat beszélgettünk életmódváltásról, tervekről egy edzőterem szaunájában. Aztán telt az idő és én már javában benne voltam az átalakulásban, amire Ő is felfigyelt és  ennek hatására kérte a tanácsomat, illetve, hogy segítsek neki a fogyásában, formálódásában. Hosszasabb előkészítés mentén (beszélgetés, állapotfelmérések, szintfelmérések, és adatok rögzítése után) kapott B egy programot, amely központjában egy új életmód felépítése és fogyás állt. Többféle mozgásszervi gonddal (térdműtétek) is küszködött a kliensem, ezeket és az egyéni nehézségeit kezdetlegesen ismerve (édességimádat, krónikus kialvatlanság stb..) kezdtük el 2013. januárjában a közös munkát. B-nek étkezési naplót kellett vezetnie, melyet kielemeztem és ennek alapján  tanítottam meg neki, hogyan építse fel a helyes táplálkozást. Mint sokunknak, számára is az étkezések rendszeressége és minőségi összetétele volt a legnagyobb kihívás. A Kalória számítás és az edzések már csak hab a tortán.
Az edzéseket szintén együtt csináltuk programja alatt személyi edzőjévé is váltam. Egyéni sajttestsúlyos, kondis és futó edzéseket is kapott. Részt vett szinte valamennyi csoportos köredzés órámon is. Lelkesedését olykor a diéta törte meg, de hatalmas elszántságával és kitartásával vitte végig programját. Sikeresen! Nagyon büszke vagyok Rád! Soha nem felejtem el a hajnali edzéseinket a futásokat és Margit szigeti reggeleket.
A kedves barátnőmmel a hetekben találkoztam és kértem meg legyen referenciám itt az oldalamon. Örömmel konstatáltam, hogy máig szépen tartja a formáját és a 4 évvel ezelőtt felépített tudást, a helyes étkezést máig használni tudja immár önállóan. A sportolás örömét már eddig is ismerte, de mára még inkább az élete része lett.
2013.01.15. induló súly 72.3kg

2013.01.15.

"Elmondhatom magamról, hogy Timivel a kezdetektől dolgoztunk együtt, én lehettem az első vendége. J

Még 2012-ben találkoztunk először, ugyanabba a konditerembe jártunk, és megbeszéltük, hogy elkezdenénk egy közös munkát, ami mindkettőnknek hasznára válhatna. Új év, új élet jegyében 2013. januárjában kezdtem el Timi útmutatásai alapján étkezni, és edzeni. Az edzéseket szigorúan betartottam, nagyon élveztem, nekem a legnagyobb ellenségem a diéta volt. Szeretek enni, és szeretek mindent úgy elkészíteni, megenni, ahogyan az eredeti receptekben van, nem vagyok híve a ma divatos kizárólag light-os alapanyagokkal elkészített reformkonyhának. Az egészséges és tiszta étkezésre nagyon nehéz volt ráállnom, de így utólag többnyire jól teljesítettem. 6 hónapig kisebb kilengésekkel csináltam a diétát, és nagyon szépen alakultam. 7 kilótól sikerült megszabadulnom…
Az edzéseket nagyon szerettem, változatosak voltak, Timi mindig figyelt arra, hogy milyen területekre koncentráljunk, nagyon jól felépítette az edzéstervet, és mindig nagyon jó ötletekkel állt elő. Idővel már nem csak személyi edzést tartottunk, Timi csoportos köredzésbe kezdett, illetve együtt is jártunk futni és edzeni a Margit-szigetre. A szigetes edzések voltak a kedvenceim, ezt később is folytattuk. Timi hozott TRX-et, szalagot, matracot, futottunk, edzettünk, megfizethetetlen élmény reggel 6-kor a szigeten kezdeni a napot, és látni, ahogyan a város is ébred, nem beszélve arról, hogy 8-kor az ember már úgy kezdi a munkanapját, hogy előtte mozgott egy nagyot és tett az egészsége érdekében. Izgalmas időszak volt, azt éreztem, hogy van egy őrangyalom, aki nem csak a személyi edzőm, táplálkozási tanácsadóm, hanem lelki társam, pszichológusom, és később a barátom is lett."B.

2013.05. 65 kg

2013.05.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése